Mivel egy erdő közepén vagyunk, így az állatvilág deverzitását nap, mint nap premier plánban csodálhatjuk.

Az első pár hétben, ha láttunk egy chipmunkot, még odavoltunk, hogy milyen helyes teremtés. Aztán pár hét múlva meguntuk őket, akármerre mentél, ott rohangáltak. A tábor végére pedig egyenesen megutáltuk őket. Ennek oka az, hogy pofátlanok, minden kaját felzabálnak, mindenen átrágják magukat, ha éreznek valami ehetőt, és utána a chipmunkpoo-t otthagyják emlékeztetőül. Így születhetett a következő mondat az egyik srác által: Már megint beleszartak az ágyamba?! Az előzményt gondolom nem kell ismertetnem, nem az első alkalom volt.

A következők az egerek. A pofátlanságuk és éhségük a chipmunkokéhoz hasonló. Séfbácsi házát pedig különösen kedvelik, az egérfogót pedig különösen ügyesen elkerülik. Így abban a házban egész kolónia él. Miután a mi házunkat elhagyta a másik két lakója, egyedül meg annyira nem akartam ott aludni, átnéztem séfbácsi kanapéjára. De éjjel zacskózörgésre ébredtem. Először Abielt utáltam, akinél égett a villany, hogy minek neki az éjszaka közepén chipset ennie. De Abiel szobájában csend honolt. Ekkor lett világos számomra, hogy a kanapé melletti, valaki aljas által otthagyott zacskóból jön az állandó zörej. Félálomban felborítottam, és három egér rohant három különböző irányba ki belőle. Gondoltam itt vége a csatának, de ők visszatértek folytatni a vacsorát. Így én tartva az álmatlan éjszakától, és hallva, hogy az egyik lakó elképesztően hangosan horkol, inkább hazatértem a tök sötét, kihalt házikómba. Másnap két egér még mindig a zacskóban falatozott. Ki lettek penderítve a házból, kettővel kevesebb.

Ezzel még nincs vége az éjjeli megpróbáltatásaim listájának. Augusztus közepén egy denevér besunnyogta magát a házunkba néhány napra. Este, mikor hazamentem, és kinyitottam az ajtóm, a fejem felett pár centivel kirepült a szobámból nagy ijedtségében. Reméltem, hogy továbbáll, de csak a fény elől bújt el. Így miután lekapcsoltam minden lámpát, újból aktivizálta magát, és elkezdett hármunk szobájából ki-be repkedni, néha leszállt valahol egy időre. Nagyszerű volt. Hálózsák a fejemre, füldugó a fülembe, aztán jó éjszakát.

Jöjjenek a nagytestű emlősök. Július elején egy fekete medve úgy döntött, hogy ez a tábor lesz a nyári rezidenciája, mert a kukákban mindig talál magának elegendő elemózsiát, amit minimális energiabefektetéssel megszerezhet. Így este mindenki úgy megy ki a házából, hogy a medvével bármelyik pillanatban összefuthat. Ráadásul a rohadék chipmunkok mindenhol ott kavarnak az avarban, így minden egyes nesztől hülyét kapsz. Ugye, azok a kellemes nyáresti séták…

A sokadik négylábú táborlakó egy moose mama és a bébije volt, akik fényes nappal is kedélyesen mászkáltak az út közepén, vagy álldogáltak akármelyik kabin ajtajában. Ők voltak a legbarátságosabbak, és persze ők álltak tovább a leghamarabb.

Aztán van még itt egy rakat sakál is, amik sötétedéstől napkeltéig egyfolytában üvölt.

A többi állat éppen csak említésre méltó. Van egy rakat kígyó, sikló, tarajos sül, óriáshangya, egész éjjel kerregő, sivító madár. Talán ennyi. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.