Vasárnap volt az amerikaiak legnagyobb nemzeti ünnepe, amikor mindenki túlbuzgón hazaszerető lesz. Még jobban, mint előtte volt. Mert itt szinte az összes ember büszke arra, hogy amerikai, büszke arra, hogy ez a félkontinensnyi ország a hazája, büszke a gyalázatosan rövid történelmükre. Ami a vérengzésről és kihasználásról szól. Meg a hangzatos emberi egyenlőségről. Úgy, hogy még mindig dúl a ki nem mondott vagy eltussolt harc a bőrszínek, vallások és társadalmi osztályok között.

Így érthető módon vártam már, hogy mi lesz. Már napokkal előtte tele voltak a környékbeli házak zászlókkal. Itt is úgy megy egy egynapos ünnep, mint a mediterrán országokban: hidat képeznek, azaz megtoldják még pár nappal előtte is, utána is. A bankok például csak szerdán voltak újból nyitva. A városokban nagy felvonulások vannak, zászlókkal, sült krumplival meg sörrel, és mindenkinél van valami, ami a hazáját szimbolizálja. Bár elég egy adag kaját vennie, és levágod, hogy amerikai, mert élvezettel eszi azt a rém rossz akármit. 

A táborban reggeli előtt elénekelték a himnuszt, és innentől délután fél 6-ig el is felejtődött a Függetlenség Napja. Minden a szokásosként ment, nem volt semmi extra program vagy kaja, csak teletetoválták magukat különböző Amerikát jelképező ábrákkal, különös gondot fordítva az arcukra. Este összegyűltek a tábori zászló alatt, és a napi rutinként játszott zászlóhúzást megfejelték egy kisebb beszéddel, amire nekem nem sikerült odaérnem. De elég komoly fejet vágtak a végén a gyerekek, biztos volt pár szívdobogtató szó. Ezután BBQ-party volt lent a parton az üres zászlórúd körül. Igazán várhattak volna a végéig. Kaja után meg mindenki ment a dolgára. Mi nevezetesen pakolni meg mosogatni. Kimaradtunk a nagy érzelmekből, úgy érzem. Aztán a naplementét szinte kötelező jelleggel a parton néztük végig, és utána indult a tűzijáték. Mert az a család nem család, ahol nincs fellőve legalább egy pakk. Hát még ha gyerekenként párezer dollárt lekapcsoló táborról van szó. A környék tűzijátékait összetéve pedig kijött volna egy pesti augusztus 20-a is.

Az egyik tipikus elvakult amerikait megtestesítő séf jelentette ki örömittas arccal, hogy ez a nap arról szól, hogy az angolokat kiüldözték, az indiánokat meg rabigába vetették, és ez így van jól. Azt ünnepelik, hogy az amerikai győzedelmeskedett az amerikain. Nézőpont kérdése.

És íme két hithű amerikai.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.