Ma megszereztem életem első vízumát. Egyszerűbb, mint ID-t csináltatni. Persze itt is felütötte a fejét a bürokrácia, csak a dolgok nagy részét intézheted neten, és utolsó lépésként időpontra mész csak be az Embassy-re, ami úgy fél óra, míg az önkormányzatok útvesztőit nem kell ecsetelnem, gondolom.

A vízumkérvényről pár szó. A szokásos adatokon kívül rákérdeznek, hogy visszautasították-e már bármilyen vízumkérelmed, voltál-e már az USA-ban, ha igen, miért, él-e kint rokonod, utazik-e veled ki rokon, stb. Ezek mind csak az attól való félelem, hogy kint ragadnál egészen véletlenül az országukban. Ezután jönnek a kihagyhatatlan kérdések. Felvezetőként az, hogy merre jártál az elmúlt 5 évben. Ország és dátum, a lényeg, hogy voltál-e a másik oldalon harcolók országában (csak az úgy túl nyílt kérdés lenne, vagy hosszú lenne az országok listája). De a rettegés fő tárgyai a bombaszakértők, atomfizikusok és vegyészek. Ez a kérvényen annyi, hogy van-e valamilyen speciális képzettséged vagy szakmai gyakorlatod, mint pl. lőfegyverekkel, robbanószerekkel, nukleáris, biológiai vagy kémiai anyagokkal kapcsolatos ismereted. Voltál-e katona? Nem vagy-e pszichésen problémás, hogy másokat veszélyeztetnél.

A következő említésre méltó lépés a vízuminterjú. Az Amerikai Nagykövetség a Szabadság téren van, kordonnal és őrmester rendőr kissrácokkal körülvéve. A kordonon is már csak ID és táska ellenőrzése után jutsz be, van egy listájuk, hogy kinek van aznapra időpontja. Utána jön a következő kapu, amin át kell jutnod. Itt újabb ellenőrzés, de itt már a repterekről ismert módszerekkel, csak itt nem vetkőztetnek neki egy lavórt tárolóeszköznek eléd rakva, ha olyan cuccot viselsz. Mobil kikapcsolva, MP3 és ehhez hasonlók a fiókjukban landol, a végén a sorszámodat visszacserélheted rájuk. Következő lépés egy újabb ajtó leküzdése, ami rejtett záras, cseles mérnöki műtárgy (ez komolyan az), így az azt figyelő amcsi katona jókat röhög az egyszerű pórnépen. Gondolom, ő ott helyben megtagadná a vízumod. Aztán sorszámot húzol, azzal le kell jelentkezned. Leülsz, és vársz. Innentől már csak amerikaiakkal találkozol. Olyan negyed óra múlva hívnak az egyik ablakhoz, csupamosoly követekkel csevegsz, hogy miért is mész, mit fogsz csinálni, voltál- e már kint, mit tanulsz (looks difficult, hát még ha csinálni kell), mikor végzel, utána mit kezdesz magaddal (sounds difficult, hát még ha csinálni kell). Meg persze az ujjlenyomatod is megszerzik, csak ez már nem a rendőrségi tintás-hengeres, Dosia súrolóporos módszer. Utána pedig jobb esetben közlik, hogy your visa will be issued, és ennyi volt. Aztán kifelé már nem tud röhögni a katona, mert már ismered a trükköt, felpakolod a sorszámos cuccaid, és mehetsz is. Haza is, Amcsiba is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.