Hétfőn végre eljutottunk Bostonba. Persze a tábori Jeep megszerzésével volt némi problémánk, de végül a nem megyünk sehova vagy visszük a Suburbant vita vége a Suburban lett. Vasárnap még megnéztük a weather forecastot, vasárnapra, keddre és szerdára verőfényes napsütést írt, hétfőre esőt. Ilyen a mi formánk. De már volt kocsi, így be kellett vállalni.

A reggelimet egy helyes háromtagú egércsalád társaságában fogyasztottam el a konyhán, aztán találkoztam háromnegyed 5-kor a két másik útitársammal, és nekiindultunk az útnak. Persze esett. Sebaj. Aztán útközben kiderült, hogy a GPS-ünk töltőjével van némi gond, így véges határidőn belül le fog merülni a ketyerénk. Sebaj. Vettünk egy New England térképet, és követtük a 93-as út tábláit. És lassan az eső is elmaradt. Boston előtt kb. 30 mérfölddel elkezdődött a dugó valami útfelújítás miatt, amit ki tudtunk kerülni egy idő után a familiy lane = 2+ persons használatával. Miután bekeveredtünk a városba, a Chinatown kellős közepén leparkoltuk a kis autónk. Első utunkat egy restroom felé volt célszerű vezetni, így a parkoló melletti Mc-t be is irányoztuk. Mikor a kávémat kértem, a vágott szemű nőci csak annyit kérdezett, hogy con o sin azucar? A válaszom egy bizonytalan con volt… Erre az ő válasza, uno con siete, por favor. És a vécén is spanyolul volt kint a szöveg. Szóval Amerikában a kínai nővel spanyolul beszélgetsz, multikulti ez, nem kell ide Berlin nekünk. A mexikói örült is, ha kellene valami, csak bízzuk oda. A kávé után elindultunk északra a Government Centerbe, kimentünk a Central Wharfhoz, közben pedig a DettIBUSZ megszervezett egy közép-európai élményútrát a mexikóinak. Innen elnéztünk a North Endre, aztán a Museum of Science volt soron, ami kb. a Deutsches Museum bostoni változata, és sajnos csak kevés időnk volt rá, pedig egy egész napot el lehetne ott tölteni. A múzeum után a bandát egyre erősebb éhség kínozta, így úgy döntöttünk, hogy átsétálunk Cambridge-be, ott biztos sok a kajálda a sulik miatt. Útközben megcsodáltuk az MTI néhány épületét, kb. semmi extra. Aztán mentünk, és csak mentünk, és csak mentünk. És kiderült, hogy jó a Lonely Planet, csak mivel az a cca. 1300 oldal az egész országot bemutatja történelemmel, everyday-life-fal, hasznos infókkal együtt, így az egyes városokra nem jutott túl sok hely, ezért csak a fontosabb dolgok vannak feltüntetve. Így történhetett meg az, hogy Boston központjáról van egy kétoldalas térkép, külön Cambridge-ről van egy kisebb térkép, de a köztes részről nincs, így mi nagy lelkesen elindultunk, hogy á, ez csak 10 perc séta. Nem annyi. De legalább időközben ráleltünk egy Thai-Vietnamese cartra, ami olyan, mint a new yorki hot-dog árusok, kint áll egy kocsi, és abból kapod a kaját, és ahol tudod, megeszed. Mi is ahol tudtuk, megettük. És mivel nekem az az adag rengeteg volt, így a kis doggy-bages kajám eltettem szűkösebb időkre. Aztán elértünk a Harvardra. Végre. Próbáltuk bejárni, de a legtöbb épületbe kell a student-id. De a biotechnológiai intézetbe bejutottunk. Aztán úgy döntöttünk, hogy a Harvard Square-re el kéne nézni, és onnan vissza a Cambridge hídon a Downtownba. Persze ebből lett egy vita, mert a Hungarian szerint éppen az ellenkező irányba kellett volna menni, mint a Japanese szerint. A mexikói kimaradt a vitából. Közben pedig a viharfelhők gyűltek felettünk, így a harc kezdett vérre menni. És kinek lett igaza? Persze, hogy az anno térképésznek készülő japánnak. Gyorsan eltipliztünk a térre, tényleg sajátos hangulata van, de szedtük a lábunk az eső miatt. Aztán elkezdett esni, így bementünk a Harvard egyik épülete alá, ahonnan 20 perc múlva mehettünk is, ennyi volt a nagy hétfői eső Bostonban. És még a nap is kisütött, így megcsillant a remény sugara, hogy látni fogjuk a naplementét. Így a Charles folyó partján vígan indultunk el Back Bay felé. Mivel a térképünk nem volt túlrészletezve, a hidak nevei pedig nincsenek kiírva, így egyel hamarabb keltünk át a folyón, ami azért volt jó nekünk, mert így a Boston University épületei között vezetett az utunk. Hogy erőt gyűjtsünk a pár órás éjszaka, és a maratoni táv legyaloglása után, az útitársaimmal különváltunk egy kávé / kóla erejéig. Ők mentek egy Mc-be, én meg egy Dunkin’ Donuts-ba. És az ott dolgozó két sráctól egyből meghívást kaptam Azerbajdzsánba és Marokkóba, ha épp arra tartana utam. Sőt, még 20 cent engedményt is kaptam. Zsír. Így újult erővel belőttük úticélnak a Prudential Centert, az 52 emeletes obszervatóriumot. Csak az épületet kellett követni, nem kell hozzá térkép. A tervünk ugyanaz volt, mint majd a Niagaránál: világosban kezdeni, és sötétben is látni a várost. És sikerült összehoznunk, pedig napközben sokszor rosszul álltunk az idővel. Aztán, ahogy ott sétáltunk körbe, egyszer csak odajött hozzánk két lelkesen mosolygó csaj, hogy jé, ti is magyarok vagytok? Aztán jött egy harmadik is hozzájuk, és laza 30 perc alatt mindenki ismertette a saját kis sztoriját, aminek a kezdete ugyanaz, hogy hogyan kerültünk ki és mit csináltunk a nyáron. Közben lement a nap, elbúcsúztunk a csajoktól is, a Boston feletti léttől is, mert oda akartunk érni a pár perc sétára lévő BestBuy-ba, ami 9-ig van nyitva. Kemény negyed órára be is tudtunk menni. Zárás után úgy gondoltuk, hogy ami fontos, láttuk már, és hullák vagyunk, induljunk el a kocsihoz. Én átadtam a térképet a Hungarian-nek, és agy nélkül követtük a mexikóival. És ennek az lett a vége, hogy fél óra múlva újból a BestBuy sarkán találtuk magunk. De a csapatmunka segített megtalálni a helyes irányt, és a biztonság kedvéért én is kértem egy térképet a kezembe. Aztán 22:22-re sikerült visszaérnünk a 22:30-kor záró parkolóba, jól kicentiztük az időt. Elindultunk, de nekem még át kellett vennem a GPS szerepét, mert ugye az még reggel lemerült. Ezzel nem is lett volna gond, csak a turistatérképen nincs jelölve, hogy melyik út egyirányú, így az újratervezést sokszor be kellet kalkulálnom. A következő gond pedig az volt, hogy az adatbázis(om) nem volt frissítve, ugyanis nemrég lezárták a 93-as út északi kivezetőjét, kitáblázni meg még nem sikerült, így tettünk pár potya kört. De végül ez a gond is megoldódott. Így én letettem a lantot, és bedobtam a szunyát hazáig a mexikóival együtt.

P.s.: Végre láttam bringásokat. Sok bringást. Futárt, munkába igyekvőt, hobbibringást, mindenfélét. És meglepően sok a fixis, és a csajok is képviselve vannak rendesen. Az egyik Starbucks-ból kijött két futár egy-egy kávéval. Néztem, hogy azokkal a poharakkal vajon mi lesz... A kormányon van egy lehajtható pohártartó, ki van ez találva, az amerikai kávés nemzet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.