Ezzel a sztorival már régóta adós vagyok.

Szóval, még egy hónappal ezelőtt Jim, a nem túlzottan kedvelt séf vett két jegyet Meat Loaf koncertre, mert csak párosával lehetett venni állítása szerint. De nem volt, aki elmenjen vele, az meg pénzpazarlás lenne, ha egyedül menne. Így ment a huza-vona, hogy kit cipeljen magával. Persze pasit nem akart, így maradt a három csaj. De az egyik a barátjával jött ki. Maradtunk ketten. A másiknak is itt a pasija most már. Így maradtam én. Még az sem tudott felvillanyozni túlzottan, hogy aznap este nem kell majd robotolnom. Na meg persze én a bandát sem ismertem, a régi rock nagyjai kimaradtak az életemből, és annyira ezt én nem bánom. A másik séf meg csak magyarázta, hogy menj el, marha jó lesz, úgysem voltál még ilyen óriási show-n, blablabla... Már pár nappal előtte elkezdtem sajnáltatni magam, hogy Jimmel kell mennem, és közöltem a másik séfbácsival, hogy ha bármi is lesz, az igazából az ő hibája, mert ő kezdett el szervezkedni.

Pár nappal előtte megtudtam, hogy jön még Jim egyik haverja, és annak a barátnője. Ez olyan szempontból megnyugtatott, hogy nem egyedül leszek vele, de olyan szempontból marhára nem, hogy megy két pasi és két nő, és közülük az egyik egy pár, akkor a többi? Aztán azt is megtudtam, hogy az a bizonyos haver Piggyboy, aki a maradék kaját elviszi a röfiknek a konyháról, és mellékesen kiegészíti a keresetét pár pult alatti dologgal. Ekkor már kezdett érdekelni, hogy milyen nője lehet egy ilyen pasinak.

Eljött az a bizonyos nap. Amy még a jó szórakozás helyett sok szerencsét kívánt ebédnél, ez valahogy megint nem dobott fel. Aztán 3 fele elindultunk. Elmentünk Piggyboy-hoz, ledobtuk a kocsit, és felvettük az övét, mert az négyszemélyes. És mindeközben megcsodálhattam Piggyboy rezidenciáját a röfikkel meg a lóval együtt. Állítom, hogy az állatai higiénikusabbak, mint ő maga. Aztán vártam volna már a csajt, de kiderült, hogy nem úgy megy az, ő a kismillió tó közül egy másik partján lakik, el kell érte menni. Így felkerekedünk. És mint már ismeretes, az autóban nem lehet nyitott alkohol. És persze a sofőr nem ihat. De ez itt senkit nem érdekelt, Piggyboy, a sofőr itta a legtöbbet. Közben pedig olyan érdekességekről társalogtunk, mint Magyarország, és a magyar konyha. Jim (állítása szerint) diplomás séf, Las Vegasban tanult 5 évet. Csak nem tud főzni. És szerinte a paprika gyökérnövény. Mondtam neki, hogy ezzel erősen téved. Erre jött, hogy miért, akkor hol terem? Fán? Persze, paprikafákat locsolunk egész nyáron, mert a sivatagi éghajlatunkat nehezen viseli az őshonos növényünk.

Ilyen szintű beszélgetések közepette elértünk Piggygirl-höz, aki meglepően értelmes és szép a várakozásaimhoz képest. Épp családi BBQ-party volt, ahova csatlakoztunk. Teljesen felvillanyozódtak, mikor megtudták, hogy egy idegennel van dolguk. Mert az amerikaiak szeretnek más országok emberével találkozni, csak épp semmit sem tudnak a legtöbb nációról. Így a beszélgetés első 10 perce a földrajzról szólt, és csak utána arról, hogy mit is keresek én pont náluk. De a vendégszeretetüket nem hazudtolták meg, és kaptam a jobbnál jobb helyi (New England) söröket. Én meg cserébe nem hagytam a kíváncsiságuk általi lyukat belefúródni az oldalukba. A délután csúcspontja az volt, amikor az egyik enyhén ittas nő megkérdezte, hogy how do you do the laundry at home? Erre csak meglepetten tudtam nézni, mire ő folytatta, h you know, you go to the river with a soap, or what? Nos, erre még meglepettebben néztem. Ők tényleg azt hiszik, hogy a folyóparton mosunk!? Így jött egy újabb monológom a hazai mosási szokásokról, mosógépekről, mosószerekről, energiatakarékosságról, környezetvédelemről, fehérneműk elkülönítéséről, meg hasonlókról. És a végén boldogan koccintottak velem, hogy akkor mi is civilizált népek vagyunk. Az egyik golyószerű kiscsaj meg az alatt a másfél óra alatt, míg ott voltunk, betolt két akkora zacskó chipset, amiből mi itt a táborban egyet adunk 10 gyereknek.

Mikor idő volt, könnyes búcsút vettünk egymástól, és elindultunk a koncertre, most már teljes létszámmal. Mivel a kerti partin minden volt, csak kaja nem, így gondoltuk kéne valamit enni. Reménykedtem benne, hogy valami camp-foodnál jobbat találnak ki. Nos, egy benzinkúton vettek vagy 5 zacskó chipset, így eléggé mellélőttem. Aztán odaértünk  safe n sound. Tököltünk egy sort a parkolással, majd indulhatott a banzáj. A színpad hatalmas volt, és vagy 2 méter magasan indult, és székek voltak előtte, valami 5000 férőhelyes az egész, és ez itt egy kicsi kis valami. Az általam látogatott koncertek valahogy nem ilyenek. Persze Jim meg csak magyarázta, hogy ilyet még tuti nem láttam, és ha hazamegyek, ez lesz az első, amit elsztorizok mindenkinek. Az elsővel igaza volt. És mivel VIP jegyünk volt, vehettünk piát is. A pultnál Jim elkezdte a csajnak, hogy ő milyen daliás, mert elhozott engem, a távoli ország leányát erre a kihagyhatatlan eseményre, és akkor már igyon sört is, na de milyet, segítsen már dönteni. A pultos csaj meg azzal kezdte, hogy ittam-e már sört. Itt tényleg ennyire síkok az emberek? Ha nem Amerika, akkor ott semmi nincs? És mint számomra teljesen ismeretlen származási hely, kaptam belga sört, mert azok híresek. Én meg nagy meglepetést színlelve megígértem neki, hogy utánanézek a belga söröknek. Mellesleg tényleg jó volt.

A Meat Loaf előtt valami csaj énekelt meg táncikált a színpadon, és a birkasereg már attól is extázisban volt. Így a világ újkori hét csodája közé sorolandó italomat kortyolgatva megpróbáltam röntgenszemeket növeszteni, hátha meglátom azt a hiányzó valamit, hogy jobban átjöjjön a hangulat nekem is. De hiába. Aztán végre elkezdődött a show. Volt minden, tűzijáték, csillagszóró, hangeffekt, fények. Aztán nagy sokára a zenekar is bevonult. Mindenki ugrált fel a székéből, tombolt, üvöltött. Én meg néztem a tömeget. A Két Perc Gyűlöletet is leforgathatták volna ezen a koncerten. Persze Jim és Piggyék nem értették, hogy én miért ülök kussban a helyemen. Én értettem, az a lényeg. Aztán vége lett a számomra felejthető shownak, és kifelé menet vettek még nekem egy Meat Loaf pólót, hogy tutira emlékezzek erre a csúcsprogramra. Mivel mindenki kocsival jött, így még vagy egy órás araszolás várt ránk. Útközben találtunk egy Mc-t, hát persze, hogy besoroltunk a Drive-ra, és rajtam kívül mindenki kért egy hatalmas menüt. Kérdezték, hogy miért nem eszem. Mondtam, hogy éjfél körül nem szeretnék magamba tömni ennyi kalóriát, meg különben sem tudnék rendesen aludni telekajálva. Mondták, hogy ők nem hisznek abban, hogy az esti zabálás jobban hizlalna. Ja, látszik is rajtuk.

Aztán végre visszaértünk a táborba. Jimnek kinyögtem még egy Thanks-et, mégiscsak belekerült ez neki pár (száz) dolcsijába.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.