Hétvégén session-change volt, ami azt jelenti, hogy a kölyköket leléptetik reggeli után, és a következő szállítmány csak vasárnap vacsorára érkezik meg. Így úgy döntöttünk, hogy ránk fér némi változatosság, és elkocsikázunk az óceánhoz, Hampton Beach-re. Meg különben is, július eleje óta elviselhetetlen hőség volt, napközben 100 Fahrenheit fölött, 95% páratartalommal. Unbearable.

El is jött a szombat reggel. Megkaptuk a Suburbant, amiről már olvashattatok, hogy milyen keveset eszik (automata váltós). Bár az olajnyomással volt (van is) némi gebasz, vagyis a nyomással az a baj, hogy egészen konkrétan nincs, de a maintenance-guruk elláttak minket pár liter olajjal és néhány megszívlelendő tanáccsal. Aztán milyen a mi szerencsénk? Pont mosogatás közben szar idő lett, zuhogott, dörgött, villámlott. Így csökkent a csapat létszáma, 6-ról 4-re. Cserébe ők dolgozhattak hétvégén. Azért mi kitartottunk, felpakoltunk magunknak egy hadseregre elég junk foodot, és elindultunk 11 fele. Kedves és hűséges útitársunkat, Suburbant is megetettük potom 40 dolcsiért. És a nap is kisütött. Kezdett alakulni a helyzet. Beugrottunk a Wal-Martba is (kb. Tesco) feltankolni magunkat is olyannal, ami a camp konyhájából nem szerezhető be, és száguldottunk is tovább az autópályán. Úgy, hogy minden egyes autó lehagyott minket, mert az olajon kívül a gyorsulás is bajos. De azért mi szeretjük. Csak az Ökofussabdruckodnak adsz vele egy nagyot. Bár magával a kajával is, mert texasi és dél-karolinai zöldségekkel etetjük a tábort. Az autópályát épp építik (bővítik) errefelé, kapus rendszerű, 3-szor 75 centet fizettünk, kb. 20 mérföldenként van egy-egy kapu. Mivel nekünk nem volt semmiféle autópályakártyánk vagy bankkártyánk, a CASH feliratot választottuk, ahol az unott arcú emberke egész nap quartereket szorongat a kezében. Izgi lehet.

2 körül odaértünk. Épp nem esett. Leparkoltunk, és irány volt a nagyvilág. Kb. 10 kép elkattintása után elkezdett újból esni. Így visszatértünk barátunkhoz, és isteni ötlettől vezérelve kajálással ütöttük el az időt. Ha már van 60 perces parkolójegyünk, legalább használjuk ki, és nézzük az óceánt. Meg a forgalmat. Rengeteg bringás volt. Esőkabát fel, és mehet. Bárki, aki be akart parkolni mögénk, és meglátta, hogy mi az autó csomagterében osztjuk a sajtot, gyorsan tovább is állt. Bezzeg a bringások még integettek is. Ők jobban átérezték a helyzetet talán. Kaja és 60 perc után tettünk pár kört a városban kocsival, és találtunk egy 3 $ / day parkolót, így átpártoltunk oda. Ezután ott röhögtünk tovább magunkon. Aztán kimerészkedtünk a biztos kis helyünkről, és vécét keresve elindultunk. Végigmentünk a helyi bazársoron, kihagyható élmény. Mivel még mindig esett, így vissza a kocsi. És mivel tilos autóban aludni az USA-ban, így aludtunk egy kicsit. Mindenki ott és úgy, ahogy tudott. És mire felébredtünk (kb. fél 7), nem esett. Bejött. Aludjunk rá egyet. Esőkabát, pulcsi, cipő maradt, papucs, fürdőcucc, törölköző jött. Mások korábban ébredhettek, mert már sokan voltak a parton. A víz elképesztően hideg volt, így én próbáltam megelőzni az időskori reumámat, és maradtam a parton. Aztán elindultunk az ismeretlen földcsücsök felé, ami a pára miatt félnapnyi járásnak tűnt, de egy óra alatt abszolválható. És mindeközben jött a dagály. Meg a nap is elindult lefelé. Szép. Nézd meg te is. Csak ugye az óceán felőli naplementés képpel lehet probléma... Ezzel tavaly sikerült szembesülnie sofőrünknek. És a helyzet idén sem változott. Érthetetlen.

Miután már minden láttunk, és pár privát zónát bejártunk, visszaindultunk a városba. Enni. Aztán meg aludni. Egész jó kajahelyet találtunk. Például használtak fűszereket. Azért egy hónap elvonó után nem rossz az ilyen. Aztán a kupaktanács úgy döntött, hogy Hampton túlságosan felkapott ahhoz, hogy nyugiban aludhassunk a parton, meg a víznek sem kéne elmosnia minket, így Portsmouthra esett a választásunk, mint éjszakázós hely. A város majdnem közepén találtunk egy szimpatikus helyet. Pont ott, ahol éppen nagyot esett mínuszba az olajnyomás. Egyből megkedveltük azt a placcot. Berendeztük a szállodánk, majd építettünk egy fürdőt is. A legkisebb ment az első ülésre keresztbe. A maradék három meg ment hátra a hűtőládák elé. És simán volt helyünk. Még utoljára lefárasztottam a bandát a szokásos elalvás előtti eszmefuttatásaimmal. Van, aki már megszokta. Majd idővel ők is. És annyira jól aludtunk, hogy a napfelkelteles el is maradt. Engem fél 9-kor úgy kellett az „ágyból” kirugdosni, mondván, hogy már sokan vannak az utcán. Kerestünk egy benzinkutat, mert nappal már nem működött az éjjel épített fürdőnk. Meg a szállodánknak nem volt kávéja sem. És mi történt? Sütött a nap. Mehettünk a partra. Odakeveregtünk egyre, és süttettük a hasunk (meg a hátunk). És feléltük az előző vacsoráról dobozban elkuncsorgott kajánk maradékát. Aztán befelhősödött. Mit volt mit tenni hát, mint átugrani Maine államba (Portsmouth másik végétől kezdődik), és elmenni a Kittery outletbe. Ahol volt kb. 1 óránk. De legalább összefutottunk magyarokkal. Mert magyart mindenhol találsz. Mintha nem lenne elég jó hely az a Magyarország… Mert pénz nincs sok utazni… Hazafelé már sok érdekes nem volt, beestünk a táborba, zuhany, nyomeltűntetés a kocsiból, és irány volt az újabb gyerekadag etetése. Meg végre a saját pocakunk etetése is. Jó kis camp fooddal…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.